Tegnap leszavazott az ország, ma sokan csalódottak. Nem szeretnék belemenni abba, hogy ki ölt meg kit, vagy miért történt mindaz, ami történt, egyáltalán miképp történhetett meg. Politikai, pszichológiai, népnevelési okai bőven vannak, erről még sokan beszélni fognak nagyon sokáig. Miközben nem mindegy persze, merre megy tovább az ország, a választások során mi, ellenzéki szavazók elfelejtettünk valamit.

Olyan hídon akartunk átmenni, amely még meg sem épült.

Az ellenzéki szavazók jó része azért szavazott tegnap ellenzéki jelöltre, mert nem akart többet a mostani kormánypárttal élni. Nem elkötelezettségből, nem végtelen szeretetből húzta ne az ikszet. Befogta az orrát, amikor szavazni kellett, nem jó szívvel szavazott, de megtette, mert kormányváltást akart. Közben persze reménykedett, hogy a pártok majd megértik felelősségük súlyát, akármennyire is széttöredezett az ellenzék, a kormányváltás érdekében félretesznek sok érzést és ellenérzést. A pártok ezt nem tették meg, mi pedig elmentünk szavazni, az eredmény ismert.

De ez nem volt járható híd valójában, nem is volt híd a szakadék felett. Nekifutásból lehetett jó nagyot ugrani, vagy legalább megpróbálni azt, el lehetett kapni a szakadék felett terebélyesedő fa ágát, azzal lendülni nagyot, de az eredmény csak az lehetett, ami lett. Ahhoz, hogy ez a híd felépüljön, el kell tűnnie a azoknak a politikusoknak, akik csak férgek voltak az almában. Az ellenzéki oldalon megindult a tisztulási folyamat, gyakorlatilag nem maradt ellenzék. A vezetők lemondtak, most megkezdődik a marakodás a megmaradt pár százalékocskák felett, de ez az ellenzék soha nem fogja betölteni azt a küldetést, amellyel az állampolgár okkal reménykedik kormányváltásban. A kormány által lefizetett politikusok, öntörvényű szakadárok, autoriter pártelnököcskék tegnaptól mentek a levesbe.

Ugyanez a folyamat fog bekövetkezni a Fidesznél is, csak ott sokkal nagyobb lesz az esés moraja, sokkal magasabbról fognak leesni. A csalódott szavazókat ez most nem fogja megnyugtatni, mert tegnap akartak kormányváltást, nem a távoli jövőben, de még nem tartunk ott. Most bűnhődünk meg azért, hogy hagytuk ezeket az embereket kitermelődni, nem emeltük fel a szavunkat semmi ellen, szidtuk a vidéki, teljes tudatlanságban tartott lakosságot, amely valójában az okozat, nem az ok.

Ha majd a társadalom azon része, amely hajlamos és képes a gondolkodásra, szorult bele társadalmi felelősségvállalás, nem kizárólag önös érdekben és jelenben képes gondolkodni, hallatja szavát, ha majd kijelöli a kereteket, amelyeken kívül a pártok nem nyújtózkodhatnak, akkor nemcsak az életképtelen, sok esetben korrupt ellenzék fog eltűnni a mocsárban, hanem a jelenlegi kormány is. Ha majd Németh Szilárdok, Molnár Gyulák, Gyurcsány Ferencek, Toroczkai Lászlók helyett Navracsics Tiborok, Hadházy Ákosok, Harangozó Tamások, Witthinghoff Tamások jelentik a viszonyulási pontot, akkor majd el lehet kezdeni annak a hídnak az építését.

És mindez akkor lehet, ha mi megengedjük nekik. Ha az utcán leszünk, és nemcsak magunkért küzdünk, hanem azokért is, akik az m1 Híradón szocializálódtak. Ha lemegyünk vidékre és tanítjuk az ismerőseinket, mi, nem pedig a karosszékben gubbasztó, havi Fidesz utalásra váró ellenzéki politikusaink.

Egy tökéletes vagy legalább elvek mentén működő világban ezt a gondolkodó ember a politikusokkal végzi. Mivel politikusaink nincsenek, ezt a játszmát nem spórolhatjuk meg magunknak. Higgadtsággal, türelemmel és a tudattal, hogy nem lehet mindent azonnal lebontani, ha a kiépítés sokáig tartott és mélyre megy. Most fájdalmas, de még semmi nem veszett el. Rajtunk múlik, nem azokon a politikusokon, akiktől tegnap csodát vártunk, de valójában sosem voltak képesek rá.

Persze lehet még otthon ülni, bűnbakot keresni, de ehhez sem kedvem, sem időm.