Politikai árvák gyűjtőhelye

Politikai árvák gyűjtőhelye

A hidat először fel kell építeni, utána lehet átmenni rajta

2018. április 09. - Politikai árva

Tegnap leszavazott az ország, ma sokan csalódottak. Nem szeretnék belemenni abba, hogy ki ölt meg kit, vagy miért történt mindaz, ami történt, egyáltalán miképp történhetett meg. Politikai, pszichológiai, népnevelési okai bőven vannak, erről még sokan beszélni fognak nagyon sokáig. Miközben nem mindegy persze, merre megy tovább az ország, a választások során mi, ellenzéki szavazók elfelejtettünk valamit.

Olyan hídon akartunk átmenni, amely még meg sem épült.

 

Az ellenzéki szavazók jó része azért szavazott tegnap ellenzéki jelöltre, mert nem akart többet a mostani kormánypárttal élni. Nem elkötelezettségből, nem végtelen szeretetből húzta ne az ikszet. Befogta az orrát, amikor szavazni kellett, nem jó szívvel szavazott, de megtette, mert kormányváltást akart. Közben persze reménykedett, hogy a pártok majd megértik felelősségük súlyát, akármennyire is széttöredezett az ellenzék, a kormányváltás érdekében félretesznek sok érzést és ellenérzést. A pártok ezt nem tették meg, mi pedig elmentünk szavazni, az eredmény ismert.

De ez nem volt járható híd valójában, nem is volt híd a szakadék felett. Nekifutásból lehetett jó nagyot ugrani, vagy legalább megpróbálni azt, el lehetett kapni a szakadék felett terebélyesedő fa ágát, azzal lendülni nagyot, de az eredmény csak az lehetett, ami lett. Ahhoz, hogy ez a híd felépüljön, el kell tűnnie a azoknak a politikusoknak, akik csak férgek voltak az almában. Az ellenzéki oldalon megindult a tisztulási folyamat, gyakorlatilag nem maradt ellenzék. A vezetők lemondtak, most megkezdődik a marakodás a megmaradt pár százalékocskák felett, de ez az ellenzék soha nem fogja betölteni azt a küldetést, amellyel az állampolgár okkal reménykedik kormányváltásban. A kormány által lefizetett politikusok, öntörvényű szakadárok, autoriter pártelnököcskék tegnaptól mentek a levesbe.

Ugyanez a folyamat fog bekövetkezni a Fidesznél is, csak ott sokkal nagyobb lesz az esés moraja, sokkal magasabbról fognak leesni. A csalódott szavazókat ez most nem fogja megnyugtatni, mert tegnap akartak kormányváltást, nem a távoli jövőben, de még nem tartunk ott. Most bűnhődünk meg azért, hogy hagytuk ezeket az embereket kitermelődni, nem emeltük fel a szavunkat semmi ellen, szidtuk a vidéki, teljes tudatlanságban tartott lakosságot, amely valójában az okozat, nem az ok.

Ha majd a társadalom azon része, amely hajlamos és képes a gondolkodásra, szorult bele társadalmi felelősségvállalás, nem kizárólag önös érdekben és jelenben képes gondolkodni, hallatja szavát, ha majd kijelöli a kereteket, amelyeken kívül a pártok nem nyújtózkodhatnak, akkor nemcsak az életképtelen, sok esetben korrupt ellenzék fog eltűnni a mocsárban, hanem a jelenlegi kormány is. Ha majd Németh Szilárdok, Molnár Gyulák, Gyurcsány Ferencek, Toroczkai Lászlók helyett Navracsics Tiborok, Hadházy Ákosok, Harangozó Tamások, Witthinghoff Tamások jelentik a viszonyulási pontot, akkor majd el lehet kezdeni annak a hídnak az építését.

És mindez akkor lehet, ha mi megengedjük nekik. Ha az utcán leszünk, és nemcsak magunkért küzdünk, hanem azokért is, akik az m1 Híradón szocializálódtak. Ha lemegyünk vidékre és tanítjuk az ismerőseinket, mi, nem pedig a karosszékben gubbasztó, havi Fidesz utalásra váró ellenzéki politikusaink.

Egy tökéletes vagy legalább elvek mentén működő világban ezt a gondolkodó ember a politikusokkal végzi. Mivel politikusaink nincsenek, ezt a játszmát nem spórolhatjuk meg magunknak. Higgadtsággal, türelemmel és a tudattal, hogy nem lehet mindent azonnal lebontani, ha a kiépítés sokáig tartott és mélyre megy. Most fájdalmas, de még semmi nem veszett el. Rajtunk múlik, nem azokon a politikusokon, akiktől tegnap csodát vártunk, de valójában sosem voltak képesek rá.

Persze lehet még otthon ülni, bűnbakot keresni, de ehhez sem kedvem, sem időm.

Halljátok, ellenzéki pártok?!

Kedves Betti, Gyuszi, Gabi, Feri, Peti, Andris, Lali és mindenki, aki ellenzéki pártvezérnek csúfolja magát (külön köszöntöm Lévai Katit)!

Ígérem, nem leszek hosszú, hiszen most a korteskedés közepette nincs időtök úgysem hosszú monológokat olvasni.

Azért írok, mert a nép egyszerű fia-lánya úgy érzi, ti képtelenek vagytok megérteni a nyilvánvalót. Mi nem vagyunk ám olyan hülyék, mint ahogy az a Fidesz plakátokból kitűnne és ti? Úgyhogy a pénztől való elesés és egyéb pártpolitikai sakkozások helyett egyet üzenek csak:

 

Fogjatok össze!

 

Minden egyéb esetben nemhogy az nem fog eldőlni, ki közületek a legerősebb, hanem ti lesztek azok a pártvezérek, akik Orbán Viktorral együtt elárultátok a demokráciát, és személyes ambícióitokért (pénz, hatalom) végképp a semmibe taszítottátok ezt az országot. És bár a törökgáborizmus szerint az összefogásra váró állampolgárok csalódni fognak, egy kicsit bízom abban, hogy készek vagytok igazi politikusként viselkedni, ily módon pedig az ország érdekeit szem előtt tartani. Persze minden attól függ, mennyire vett meg benneteket a Fidesz.

Üdvözlettel:

Az állampolgár 

Ps. Tudom pontosan, mennyi pénzt veszít egy párt azzal, ha csak egy jelöltet is visszaléptet valaki javára. Tudom, hogy valamilyen formában el akarjátok dönteni, ki lesz a Feri-Gyuszi párharc győztese, illetve hogy mi lesz Gabival. Tudom, hogy egy normális helyzetben nem elvárható egy párttól, hogy mindenkivel összefogjon. De ti meg tudjátok ugye, hogy ez nem egy normális helyzet? És ha a választók ezen képesek túllépni, akkor tudjátok ugye ti is, mi a dolgotok? Soha ilyen alkalom nem lesz arra, hogy megmutassátok, nem vagytok ti olyan gyíkok, mint amilyennek sokszor látszatok. A döntésetek a magyar demokrácia egyik fordulópontja, egyben a nagykorúságotok vagy éppen a kisstílűségetek bizonyítéka is lesz. A ti pénzetek vagy mi jövőnk: kell még mondanom valamit, Ildikó?

 

Ki szeretné leváltani a Fideszt?

Hogy az ellenzék nem, az tuti.

Az ellenzék olyan, mint egyszeri ember a teniszlabda adogatógép előtt állva, aki hiába kapja sorban a labdákat, vagy a pofájába csapódnak, vagy ahelyett, hogy leütné őket, hagyja, hogy elguruljanak mellette. Megy persze az okoskodás, egy-egy erőtlen, semmitmondó nyilatkozat megjelenik ugyan, de ellenzéki politikusaink úgy tesznek, mintha nem ismernék a politika természetét: akkor van éle egy-egy ügynek, akkor jut el a köztudatba, ha minél többször elmondják azt. Ha addig visznek egy témát, amíg abból a lehető legtöbbet ki nem hozzák.

De nem, az ellenzék nem tesz ilyet. Eldiskurálnak politikai műsorokban, megjelennek transzparenssel, teletöltik a Facebook oldalukat mindenféle sallanggal, de nem történik semmi.

Releváns válasz lenne, hogy tehetségtelenek. Középszerű politikusok, akik egyéb szakmai képzettség nélkül jobb híján a politikai pályát választották maguknak. Mivel nincs a zsigereikben sem karizma, sem politikai tudás, a szimbolikus akciókon kívül nem futja tőlük többre. Nincs bennük kreativitás, képtelenek haladni az újkori trendek mentén.

Aztán lehetnek megélhetési politikusok. Köszönik szépen, de ők nem azért mennek a parlamentbe, bizottságokba és egyéb szakmai testületekbe, hogy szívrohamot kockáztassanak egy-egy politikai akcióval, ők csupán a családjukat szeretnék eltartani, mint mindenki más, aki nem politikus. Nem akarnak konfrontálódni, sem különösebben megdolgozni azért a pénzért, amiért tulajdonképpen fizetjük őket. Puffogtatják a szokásos unalmas szólamokat, saját maguk elalszanak saját maguktól, miközben éppen azt nem tudják beteljesíteni, ami a feladatuk lenne.

Egyre többször felmerül ilyenkor az emberben a gyanú, hogy mi, az istenadta nép, valójában egy tökéletesen megkoreografált színjáték nézői vagy éppen áldozatai vagyunk. Azt ugye tudjuk már egy ideje, hogy mifelénk, mint ahogy ez a világ többi országára is igaz, a politikai pártok nem feltétlenül ideológiai vonalak mentén szerveződnek. Azt viszont csak sejti az állampolgár, aki nem lát bele a lapokba, hogy az ellenzéki semmittevés egyenes arányban áll azzal, hogy a háttérben valójában az ellenzék kiegyezett a mindenkori politikai elittel, és mindenkinek garantálva van a maga jóléte, amely nem sarkallja különösebb cselekvésre. Mi még hajlamosak vagyunk elhinni, hogy a felek ellenfelek, pedig valójában tettestársak.

A Fidesz az államberendezkedés szempontjából a maga képére formálta az államgépezetet. Ez egy tény. De tényleg csupán ezért ennyire töketlen az ellenzék? Vagy esetleg abban gondolkodnak, már csak azért sem szeretnék megerőltetni magukat, nehogy visszaszálljon rájuk a Fidesz negatív öröksége? Mennyire tekinthető államférfinek egy olyan politikus, aki ebben a tudatban nem hajlandó cselekedni azokért az állampolgárokért, akik őt a fizetéséhez juttatták?

Akárhogy is van, nem hiszek abban, hogy az ellenzék komolyan is elgondolkodott a kormányváltáson. Abban hiszek, hogy az állandóság fenntartása itt mindenkinek az érdeke, és az a cirkusz, amit mi látunk, az csupán a nettó hülyének nézésre elegendő. Kormányzati és ellenzéki oldalon egyaránt. 

Kedves hölgyek és urak, ti, akik politikusnak nevezitek magatokat! Ti nem vagytok azok. Lusta, megélhetési átlagemberek vagytok, akiknek annyira fontos az országotok, mint Matolcsy Györgynek az átláthatóság. Ti, a Fidesszel karöltve felelősek vagytok azért, hogy ez az ország ilyen morális állapotban van. Mint ahogy mi is, mert hagyjuk, hogy tendenciózusan ledumáljátok, majd lelopjátok a fejünk felül az eget. 

 

 

 

R.I.P vs.hu

Nem vagyok újságíró. Konzervatív-liberális érzelmű vagyok, némi baloldali beütéssel, párt nélküli árvaként tengetem napjaimat Magyarországon. Eddig úgy gondoltam, ha pártom nincs is, legalább van egy portálom, ahol nagyjából jól érzem magam. Amelyet szívesen látogatok. Ahol nem zárnak skatulyába, ahol nem kell megmagyaráznom, hogy ha nem a kormánypártra szavazok, attól még nem vagyok szoci. Van egy portálom, amely még több ezer emberé, egy portál, ahol nem politikai megrendelés íze, vagy dohos bulvár beütése van a cikkeknek. 

Szombattól nincs portálom. A vs.hu elhalálozott, de maradjunk a tényeknél: megölték.

Hírfüggő emberként persze más hírportálokon is elolvasom legalább a leadeket. Kavargok az mno-mandiner-index tengelyen. Képben vagyok a felhozatalt illetően. Igazából egy ideje foglalkoztatott már a gondolat, hogy vajon a vs.hu mikor fog összeérni a színvonalon aluli, extrém módon habonyista 888 förtelemmel? Szóval egyáltalán nem vártam a hírt, hogy egyszer majd bejelentik, a vs.hu-t megvette Habony, vagy Palácsikné András, vagy majd a New Wave irányt vált hirtelen, de számítottam rá. Őszintén szólva arra azonban nem gondoltam, hogy pont Matolcsy fogja kicsinálni, még akkor se, ha tulajdonosi szerkezetét elnézve ez volt a legkézenfekvőbb lehetőség.

Persze valószínűsíthető volt, hogy a nagy hír-birodalom építési lázban nem mehet sokáig, hogy a vs.hu jobboldali tulajdonosával majd nem áll be abba a sorba, amelyben fentről játsszák a forradalmi indulót. Amikor kiderült, hogy az origo-nak és a vs-nek ugyanaz a tulaja, akkor már félni kezdtem. Aggasztó volt az is, hogy egy ideje lekerültek az origoról a kritikus, a kormánypártot némileg ekéző hírek, és akkor jött a múlt hétvége, amely minden láncszemet a helyére rakott. Nincs többé vs.hu. Gondolom majd alig észrevehetően végleg eltűnik az origo mocsarában.

Van viszont egy rendszer, amelynek alapja a feudalizmus. Múlt pénteken a miniszterelnök a szokásos pénteki interjújában kijelentette, hogy szeretné, ha Magyarország lenne Európa legmodernebb állama. Ez egy olyan pont, amiben egyetértünk, amit én is nagyon szeretnék. Félek azonban, hogy a modernség fogalmában sosem leszünk közös nevezőn. A rendszer végérvényesen szembeköpte a mindenkori újságírói munkát (nem most kezdte, de nekem most fájt igazán, pedig ez még nem is a vége), az oknyomozói munkát, az elfogultság nélküli tollforgató munkát, és ha eddig még nem hittük el, most már láthatjuk: az internetes térhódítás lenini vonata gőzerővel halad a cél felé. Egyetemekről most kikerülő, befolyásolható és karrierista, részben írástudatlan haszonlesők válnak egyenlővé az újságírás fogalmával. Vagy ott vannak a középszerű haszonlesők, akiknek nem esik nehezére majd megírni egy langyos, de gondolkodásra semmiképpen nem késztető cikket. Amolyan megmondós cikket, amiben kerek perec le van írva, hogy Te magyar mit gondolj, mit érezz és kire szavazz a következő választáson. Mindezt úgy teszik, hogy sem szakmai, sem magánemberi lelkiismeretük nincs vagy már nem maradt.

Aztán persze tudjuk jól, ha máshonnan nem, legalább Kondratyjevtől, hogy egyszer fent, egyszer lent. Hogy semmi nem tart örökké, a mostani, urambátyám viszonyokra épülő feudális rend sem. Amikor a mostani, az országot teljes mértékben kiraboló rezsim és töketlen, a rablásban egykoron (vagy akár most is) szintén vigéckedő ellenzéke az útról kiskanállal szedi majd össze politikai karrierjének utolsó darabjait, akkor is szükség lesz Kósa Andrásokra vagy Joó Hajnalkákra, akik számon kérik azt a mérhetetlen harácsolást, amelynek következtében ez az ország szellemi, erkölcsi és gazdasági posvánnyá silányodott. Olyanokra lesz szükség, akik szemrebbenés nélkül tartják nekünk a tükröt akkor is, amikor mi marhára nem akarunk belenézni. Nekem a jó újságíró olyasvalakit jelent, akinek élő lelkiismerete nem a pénz bűvkörében mozog, és aki azok helyett is harcol pártállás nélkül, akik esetleg nem tudnak kiállni magukért. Például azért nem, mert belefásultak a közéleti mocsárba, és elhitték, hogy ők úgysem tudják megváltoztatni a rendszert.

Ha azt az optimizmusomat, vagy naivitásomat is elvesztem, hogy minden, ami most van átmeneti, és megváltoztatható, akkor bezárhatom a boltot. Helyette inkább abban hiszek, hogy azok az emberek, akiket ez a rendszer megaláz, akármilyen szektorban dolgozzanak is, nem áldozatai, hanem inkább a misszionáriusai egy következő rendszernek, amelyben a feltételeket nem egy szűk, rokoni és barátsági alapokon nyugvó társaság határozza meg. Kósa András, Joó Hajnalka és az összes többi megvezetett vs.hu újságíró, akkor és addig is szükség lesz/van rátok, mint ahogy mindenkire, aki élhető országot szeretne kreálni a hazájából.  

 

 

 

 

 

 

 

 

süti beállítások módosítása